A világ vezető internetes piactere, a Sedo 2010 harmadik negyedévében húszmillió dollár értékben értékesített
domain neveket. A Sedo közleményéből kiderült, hogy az összeg kis mértékben kevesebb, mint amit 2009 harmadik negyedévében produkáltak, de az derűre ad okot, hogy több
domaint értékesítettek most, mint a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában. Akkor 9928 webnevet, most 10085 darabot adtak el. Igaz, ennél 2010 első és második negyedévében is több
domaint sikerült értékesíteni, januártól márciusig majdnem 12 ezret, áprilistól június végéig 11 ezernél kicsit többet.
Amint az a tapasztalatok alapján várható volt, az értékesített webazonosítók döntő többsége (75%) .com végződésű
domain volt. A második legsikeresebbnek a .net kiterjesztés bizonyult, a több mint tízezer eladott
domain 11 százalékát tették. Az .org nyolc százalékos, a .info öt, a .biz kettő százalékos részt képvisel az eladásokban.
Ami az országkódokat illeti, a legtöbbet a .de, vagyis a német végződésű
domainekből sikerült értékesíteni, az összes 52 százalékát tették ki. Csekély a különbség a második és harmadik helyezett között, 14 százalékos részt képvisel a .co.uk
domain végződés, és 13 százalékot a .eu kiterjesztés.
Idén júliustól szeptember végéig eladott
domainek 28 százaléka fix áras volt, 42 százalékukra azonban ajánlatokat lehetett adni. 19 százalékuk piactéri aukción kelt el. A legnépszerűbbnek a szoftverekkel, városnevekkel kapcsolatos
domainek mutatkoztak.
Az értékesítési top 20-as lista első helyén a jerusalem.com áll, 510 ezer dollárt kóstált. Ezt követi a lottery.net
domain 220 ezer dolláros árával, valamint az angels.com 200 ezer dolláros vételárával. Százezer dollár felett egy
domain ment el, a redwine.com 150 ezer dollárt ért. 136 ezer eurót a sec.de, 120 ezer eurót az idol.com névért fizettek.
2010 utolsó negyedéve minden bizonnyal jobb lesz, hiszen ekkor értékesítették a sex.com domaint, amely 13 millió dollárt kelt el.
Cégünknél lehetőség van szinte az összes domain végződés regisztrálására.
A nemzetközi domain nevek árait itt megtalálja.
Farkas Tímea, Minden jog fenntartva Pontkom Stúdió Kft.