Katar lett az első ország a világon, amely arab domain neveket is ajánl az internetes felhasználóknak. Az icQatar ugyanis hivatalosan is elindította az ázsiai ország tartományneveinek bejegyzéséért felelős Quatar Domains Registryt, amelynek köszönhetően a világháló a jövőben könnyebben hozzáférhetővé lesz az arab ügyfelek számára.
A bevezetés első szakaszában a Qatar Domains Registry (QDR) különböző szervezetek számára fogja kiosztani a Katar-specifikus internetes tartományneveket, az általános domain nevek pedig 2011 augusztusától kezdve érhetők el a nagyközönség számára. Jelenleg számos site kísérleti jelleggel már használja ezt a rendszert, így például a Hukoomit valamint az ictQatar is, ám a közeljövőben más kormányzati szervek, valamint bejegyzett védjegyek IP tulajdonosai is megkezdik működésüket.
Az icQuatar felelős műszaki vezetője, Salah al-Kuwari nyilatkozatában annak fontosságát emelte ki, amelyet e szolgáltatás elindítása jelent a helyi felhasználók számára: "Mivel a társadalom jobb digitális integrációján dolgozunk, ezért a Qatar Domains Registry útnak indulása mérföldkőnek számít."
Rod Beckstrom, az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) elnök-vezérigazgatója, a domain-regisztráció elindításával kapcsolatosan tartott prezentációja során gratulált az icQuatarnak a "történelmi lépéshez", amelyet a .quatar kiterjesztés elindítása jelez. Beckstorm azokról a kiíhvásokról is beszélt, amelyekkel a szervezet a globális hálózat fenntartásával kapcsolatosan kell, hogy szembenézzen, hiszen a világhálón ma már sok milliárd domain név érhető el.
Az Internet aránya igen figyelemreméltó, hiszen minden egyes nap egymillió új fájl megy fel a világhálóra, a globális hálózat növekedéséből pedig Katar sem maradhat ki. Ha csak a tényeket nézzük, az ázsiai ország a közel-kelet három legnagyobb internetes nemzete között van, ugyanis az emberek 52 százaléka van a világhálón, a háztartások fele számára elérhető a szélessávú internet, valamint 167 százalékuk számára az információs szupersztráda mobilon is elérhető – magyarázta Beckstrom. A Qatar Domain Registry elindulása ugyanakkor megtöbbszörözi ezen előnyöket, ösztönzi az innovációt és a kreativitást, növeli a komfortot, illetve a fogyasztók választási lehetőségeit, valamint támogatja Katar kulturális identitásának kibontakozását is.
"Az, hogy jóváhagyták a katari domain név nemzetközivé válását (IDN), az ország víziójának és vezetésének szóló elismerés – mondta Beckstrom, hozzátéve, hogy "mivel az emberek követni fognak más nemzetközi tartományneveket is, így Katar is fel fogja ismerni, hogy az internet a jövő útja."
A felhasználók közeljövőben képesek lesznek arra, hogy a QDR oldalán keresztül a rendelkezésre álló tartományneveket lekérdezzék, és al-Kuwari szerint az új regisztrációk során a jelenleg is létező tartománynevek semmiféle nehézséget nem fognak okozni.
A QDR indítását hosszú ideje tervezik, az icQuatar vezeti a legfelső szintű országkóddal rendelkező domain-nevek (ccTLD) bevezetésének folyamatát, valamint segédkezik az ICANN jóváhagyásának gyorsabb lebonyolításában i. Az icQuatar ugyanakkor a 2010 decemberében az országba érkező domain delegáció fogadásáról is gondoskodott.
"Az ország-specifikus tartománynevek nemzetünk számára hatalmas értékkel bírnak". A domainek legjobb elérhetősége, valamint értékük növelése érdekében a QDR olyan a bejegyzések nyilvántartásán alapuló rendszert fejlesztett ki, ahol a rendszer által jóváhagyott regisztrálók számos belföldi és nemzetközi regisztrálót képesek vonzani, hogy támogassák a versenyt a piacon, valamint a fogyasztók számára is esélyt kínáljanak." – tette hozzá al-Kuwari.
Domain regisztráció, aktiválás akár azonnal.
Minden jog fenntartva, Pontkom Stúdió Kft.



