A National Arbitration Forum bírója egyszerre tíz Domain-nevet ítélt oda a Hard Rock Cafénak. A nem mindennapi ügy azzal vette kezdetét, hogy a Hard Rock Café International panaszt tett a bíróságnál a vitatott Domain-nevek törvényes jogával kapcsolatosan. A Hard Rock Café étteremlánc ugyanis szerte az Egyesült Államokban a United States Pantent-nél számos védjeggyel rendelkezik, illetve az amerikai Trademark Office-nál is olyan márkákat tudhat magának, mint a "Hard Rock", a "Hard Rock Hotel" vagy éppen a "Hard Rock Casino". Ezért állításuk szerint a vitatott Domain-nevek a védjegyekhez való hasonlóságuk miatt zavaróak lehetnek. Továbbá, állításuk szerint az alperes rosszhiszeműen jegyeztette be, illetve használta a vitás tartományneveket.
"Az alperes zavart okozott panaszos márkáihoz a megtévesztésig hasonló Domain-nevek bejegyzésével, illetve használatával. Feltételezhető, hogy miközben az internetes felhasználók a panaszos oldalára kerestek, az alperes oldalát is elérhették és így a panaszos és az alperes támogatását illetve a köztük levő kapcsolatot félreértelmezhették. Az alperes pedig a megtévesztésig hasonló Domain-nevek miatt az internetes felhasználók egyes hivatkozásokra való átkattintásaiból is hasznot húzhatott."
Hard Rock Cafénak a bíróság az alábbi tíz Domain-nevet ítélte oda:
hardrockpokeronline.com,
hardrockblackjackonline.com,
hardrockcasinogames.com,
hardrockonlinelottery.com,
hardrocklotteryonline.com,
hardrockonlinepoker.com,
hardrockhotelblackjack.com,
hardrockhotelpoker.com,
hardrockonlineblackjack.com,
hardrockcasinoblackjack.com
A Bíróság rendelete szerint a vitatott Domain-neveket az alperestől panaszoshoz irányítják át.
Minden jog fenntarva Pontkom Stúdió Kft. Nemzetközi Domain regisztráció.



